A pénz beszél

Bővebben érdekel a téma? Ismerd meg az öngondoskodás főbb fogalmait:

Tervezés rövid és hosszú távra

A pénzügyi tudatosság egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb alapeleme a tervezés. Ugyanúgy, ahogy felnőve –ideális esetben- tudjuk azt, hogy milyen célokat akarunk elérni és ehhez mit kell tennünk, azzal sem árt tisztában lennünk, hogy pénzügyileg mit kell tennünk e célok megvalósításának érdekében. Az ember életében a rövid - és hosszú távú pénzügyi tervezés folyamatosan váltja egymást. Vannak rövidtávú terveink, pl. összegyűjteni egy bizonyos összeget, hogy meg tudjunk vásárolni valamit vagy akár néhány hónapra lekötni a pénzünket egy bankszámlán. E mellett lehetnek hosszú távú terveink is pl. nyugdíj előtakarékosság formájában, amely során már 20-30-40 évnyi időtávot is átölelhetnek elképzeléseink. Az, hogy milyen távban gondolkodunk, általában az élethelyzet határozza meg, amelyben vagyunk. Napjaink gyorsan változó, folyamatosan átalakuló világában azonban egyre inkább a hosszú távú pénzügyi tervezés válik kiemelkedően fontossá. A mai tizenéves generációnak bizony már ilyen fiatalon gondolnia kell arra, hogy miként teremti elő az összeget a családalapításra vagy milyen pénzből él majd meg nyugdíjas korában.

Nyugdíj illetve szociális ellátó-rendszereink az ország demográfiai helyzete miatt az elkövetkezendő évtizedekben súlyos problémákkal fognak szembenézni, amelyek megkövetelik az egyéntől, hogy pénzügyileg is képes legyen saját jövőjéről gondoskodni.

Jövőkép, jövőtudatosság

A jövőkép egyfajta belső vízió, amelyben az ember látja önmagát a közeli vagy távoli jövőben. Felépít magában egy életutat amelynek során munkát vállal, karriert épít vagy családot alapít, megvalósítja önmagát. Hogy mit csinál az életben, az az egyénen múlik. De feltehetőleg azt, amiben komfortosan érzi majd magát mind az életminőség, mind az anyagiak tekintetében. Jövőképünk kialakításakor – ha realisták vagyunk és kritikusan szemléljük magunkat- figyelembe vesszük egyéni adottságainkat és korlátainkat is.  Bár a jövőkép még kissé álomszerű, mégis alkalmas arra, hogy az egyén napi szintű célkitűzéseket fogalmazzon meg az alapján.  A lényeg pedig pontosan a célkitűzésekben rejlik, hiszen ezek mentén lehet tudatosan formálni jövőnket. Az már csak rajtunk múlik, hogy ebből a jövőképből mit váltunk valóra. David Beckham-et egyszer megkérdezték, hogy mikor döntötte el, hogy futballista lesz. Ő erre azt válaszolta, hogy amióta az eszét tudja, az akart lenni. Semmi más nem érdekelte. Tudta azt is, hogy csak úgy szentelheti életét a játéknak, ha a mindent megtesz azért, hogy ez így is legyen. Ezért amíg barátai az edzés helyett bulikba jártak, ő a másnap mérkőzésre készült, edzett és pihent. Így, lépésről-lépésre, tudatosan építette fel hihetetlen karrierjét. A fenti példa is jól mutatja, hogy megfelelő önismerettel, reális elképzelésekkel és tudatos karrierépítéssel lehet boldogulni a világban.

A jelenlegi nyugdíjrendszer (Magyarországon) és „szűkülő” korfa

Magyarország népessége folyamatosan csökken, a 2013-as KSH adatok szerint 9.908.798-an voltunk magyar állampolgárok. 2012-höz képest majd 40 ezer (!) fővel lettünk kevesebben…a magyar népesség lélekszáma tehát folyamatosan csökken, azaz többen halnak meg, mint ahányan születnek. 2050-re –szintén a KSH számításai szerint a halálozások száma - egy évre lebontva- pont a duplája lesz a születésekének! Ez a jövőre nézve azt jelenti, hogy a lakosság folyamatosan elöregszik, azaz egyre több nyugdíjasunk lesz (2050-re a lakosság létszámhoz mérten a 65 év felettiek 48%-ot fognak kitenni!), azaz az ország korfája, pontosabban a fa törzse, ahol az aktív keresők, illetve a tizenéves generáció van, egyre vékonyabb, míg a lombozat, ahol a nyugdíjas korosztály található, egyre terebélyesebbé válik. Miért jelent ez óriási problémát? A magyar nyugdíjrendszer felosztó-kirovó elven működik, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az aktív keresők nyugdíjjárulékaiból fizeti az állam a nyugdíjasaink havi járandóságát. Ebből és a fentiekből pedig könnyedén kiolvasható, hogy a jövőben egyre kevesebb adófizetőnek egyre több nyugdíjast kell(ene) eltartania. Ez pedig hosszútávon (tekintve, hogy az állam az adókból és járulékokból nemcsak nyugdíjakat fizet, hanem pl. a GYES-t, más szociális juttatásokat vagy üzemelteti az állami intézményeket stb.) gyakorlatilag fenntarthatatlanná teszi a jelenlegi állami nyugdíjrendszert. Tömören tehát; a mai 30 év alatti generációknak semmilyen formában nem lesz állami nyugdíja.

Az állam és önmagunk szerepe

Az állam amely 1989-es rendszerváltás előtt létezett, s amelyet „gondoskodó államnak” hívott a szakirodalom, megszűnt. Akkoriban az állam garantálta, hogy az iskolák befejezése után lesz munkánk és nyugdíjas éveinkre nyugdíjunk… ez 25 évvel a rendszerváltás után megszűnt. Szembe kellett néznünk a munkanélküliséggel és azzal, hogy az állam már nem lesz képes, 30 -40 éves időtávlatban, az egyre csökkenő adóbevételekből kitermelni a nyugdíjakat. Így az állam szerepe a szociális juttatások terén egyre inkább csökken és a jövőben valószínűleg meg is szűnik. Mindez logikusnak tűnik, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a demográfiai problémák miatt az állam egyre inkább a közigazgatás, a közintézmények fenntartására lesz kénytelen költeni (azaz „üzemeltetnie” kell az országot). Ez pedig az egyén számára azt jelenti, hogy meg kell tanulnia az öngondoskodást pénzügyi szempontból. Azaz, mindenkinek szüksége olyan hosszú távú befektetésekre (pl. önkéntes nyugdíjpénztári befizetések, befektetési alapok, lekötött bankszámlák stb.) amelyek segítségével saját jövőjébe tud befektetni.

Ki mit tesz a nyugdíjáért (nyugdíj-előtakarékosság)?

Sokan még mindig az államtól várják, hogy majd megoldja a nyugdíjak problémáját. Sajnos hiú remény ebben bíznunk. Egy elöregedő társadalomban, ahol nem születnek meg megfelelő számban azok a gyerekek, akiknek a munkája során megteremtődnének az elvonható pénzeszközök - csak elszegényedésre lehet számítani. Mind egyéni, mind állami szinten. Először tehát arra van szükség, hogy megértsük, miért van szükség arra, hogy nyugdíjas éveinkről mi magunk gondoskodjunk. Ha ezt a gondolkodásmódot magunkévá tettük, jónéhány pénzügyi szolgáltatás áll a rendelkezésünkre. Lássuk ezeket:

Önkéntes nyugdíjpénztárak és nyugdíjbiztosítások: a belépő tagok havi rendszeres, nyugdíjcélú befizetéseket teljesítenek, amelyeket nyugdíjkorhatár elérését követően akár egy összegben, akár havi, rendszeres kifizetések formájában vehetnek fel. A megtakarítási forma lényege, hogy a pénztár a tagok pénzét különböző kockázati szintű értékpapírokba fekteti (általában 3 kockázati szintű alapból lehet választani). A nyugdíjbiztosítás hasonló elven működik azzal a különbséggel, hogy ezek általában életbiztosításokkal kombinált megtakarítási formák. Az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket az állam adókedvezménnyel támogatja (A nyugdíjbiztosítás szerződője az általa fizetett díj 20 %-ával megegyező összegről tehet nyilatkozatot (nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot), adóévenként legfeljebb 130 ezer forintig. Ha a magánszemély nyugdíj-előtakarékossági számlán való vagy önkéntes pénztári megtakarítása vagy nyugdíjbiztosítás alapján is jogosult rendelkezési jogát gyakorolni, akkor a három jogcímen együtt véve is maximálisan 280 ezer forintnyi adójáról rendelkezhet forrás: OTP).

Befektetési alapok: Nem klasszikusan nyugdíjcélú megtakarítás, azonban a nyugdíjalapoknál szélesebb termékskálából, több konstrukcióból tudunk választani. Számos olyan konstrukció van az alapkezelőknél amely kifejezetten hosszútávon jövedelmező pénzügyi termékekbe fekteti a pénz.

Lekötött betétek: Ezek sem direkt nyugdíjcélú megtakarítások, azonban egy kamatos kamattal növelt összeg, hosszútávon már alkalmas lehet arra, hogy nyugdíjas éveinkben anyagi hátterek biztosítson számunkra.

Öngondoskodási index

Az OTP Bank Öngondoskodási indexe évről évre, 80 különböző paraméter alapján méri a magyar lakosság megtakarítási, befektetési hajlandóságát. A mérés összegét egy 0-tól 100-ig terjedő skálán helyezi el a bank. Idén ez a mérőszám 36 volt. A számos részlet mellett továbbra is elkeserítő, hogy mindössze a lakosság 11 (!) %-a tervezi, hogy az elkövetkező 5 évben bármilyen nyugdíjcélú megtakarítást eszközöl, miközben a mérés alapján 72% nem bízik abban, hogy az állam képes lesz fenntartani a jelenlegi nyugdíjrendszert.

A tanulás, mint az öngondoskodás egyik formája

Ahhoz, hogy képesek legyünk hosszútávon önmagunkról gondoskodni folyamatos önképzésre, tanulásra van szükségünk. Meg kell tanulnunk eligazodni a pénzügyi termékek közt úgy, hogy megismerjük azok működését. Az ismeretek pedig hozzásegítenek minket ahhoz, hogy önmagunk számára tudjuk választani a leginkább megfelelő befektetési formát. Az élet és a munkavállalás egyéb területein is szükségünk van új ismeretekre. A munkaerő és a vállalkozások világa napról napra átalakul, egyre erősebb a verseny mindkét szegmensben, ennek következtében egyre újabb, naprakészebb kell magunkévá tennünk. Ha felkészültek és képzettek vagyunk képesek leszünk megállni helyünket a változó világban. Ennek következtében pedig képesek leszünk olyan anyagi forrásokat teremteni, amelyek biztosítják hosszú távú anyagi hátterünket. Nem véletlen, hogy az Európai Unió elindította az Élethosszig Tartó Tanulás programot (Lifelong Learning Program), amely pontosan ezt a célt szolgálja és segíti az egyén fejlődését, növeli a gazdaság versenyképességét és a foglalkoztatottságot!

A skandináv modell

A skandináv v. északi modell egyfajta liberális, jóléti, társadalom-és egészségbiztosítási rendszer, amelyben az állam arra törekszik, hogy a különböző társadalmi rétegek közötti, elsősorban az anyagi helyzet miatt különbségeket elmossa vagy teljesen megszüntesse. Ezért a piaci szereplőket kizárja a jóléti szolgáltatások rendszeréből, annak érdekében, hogy minden állampolgár ugyanazokat a szociális és egyéb jóléti juttatásokat kaphassa. Egy ilyen modell természetesen csak akkor fenntartható, ha a polgárok elfogadnak egy magasabb adószintet, mert kapnak is vissza valamit érte. Mára egyébként a magas foglalkoztatás miatt a svéd adók szintje sem annyira magas, mint korábban (az ÁFA és az Szja is 25%). A modell alapvető érdeke, hogy minél többen dolgozzanak, minél több legyen a befizető, és minél kevesebb a támogatott. Az alacsony munkanélküliség a modell központi alapfeltétele, és egyben eredménye is. A stratégia tehát az, hogy a skandináv típusú jóléti állam ne csak a munkaerő piacról kihullóknak adjon védőhálót, hanem a középosztálynak is. Ennek következtében a középosztály nem azt fogja érzékelni, hogy ő mindig csak ad, egy másik társadalmi osztály pedig mindig csak kap. Hanem azt is, hogy az ő középosztálybeli, esetleg magasabb igényei is ki vannak elégítve. Tehát nem csak a szegények kaptak új és egészséges lakásokat, hanem ingyenes lett a teljes oktatási rendszer és az amúgy magas színvonalú egészségügyi ellátás. A másik cél az volt, hogy ha egy középosztálybeli úgy gondolja, hogy hosszabb-rövidebb időre a munkaerőpiacon kívül kíván maradni (továbbtanulás, gyermekvállalás, betegség, orvosi kezelés stb.), akkor azt megtehesse a nélkül, hogy jelentősebb bevételkiesést kelljen elszenvednie. A piacról kilépő polgárok életszínvonalát az új munka megtalálásáig, magas színvonalú szociális juttatásokkal a jóléti állam védi. A piacra visszalépő polgárok pedig hirtelen nagyon komoly extra jóléti előnyöket kezdenek el élvezni, azaz megéri újra dolgozni! 

Címkék: Öngondoskodás